Pegasos

A amigaspirit.hu - pegasos.hu Wiki wikiből

Pegasos logo

A Genesi és a bPlan által tervezett és forgalmazott PowerPC architektúrára épülő platform, amely elsősorban a MorphOS nevű operációs rendszert hivatott futtatni, de emellett számos nyílt forrású operációs rendszer is rendelkezésre áll. Elsőként a Linux majd az OpenBSD készült fel a támogatására.


Tartalomjegyzék

Története

A kezdetek

A Pegasos alaplap első változata 2002-ben jelent meg. Főtervezője az a Gerald Carda, aki a hagyományos Amiga gépekben használható CyberStormPPC és BlizzardPPC CPU-kártyákat (APUS) is tervezte. Ezek a kártyák elsőként biztosították a teljesítménybeli továbblépést az Mororola 68000 CPU család fejlesztésének leállása után az Amiga felhasználók számára.

A Pegasos tehát felfogható ezen kártyák következő generációjának is, amely azonban teljes mértékben függetlenné vált a régi Amiga hardvertől.

Pegasos I

Pegasos I alaplap

A Pegasos I alaplap nagy vonalakban a következőket tartalmazza:

  • IBM PowerPC "G3" 750CXe processzor amely 600Mhz-n működik, passzív hűtéssel, buszsebessége 100Mhz. A processzor cserélhető kártyán kapott helyet.
  • MAI Articia S A660BNGP northbridge
  • VIA 8231 southbridge
  • 2db PC133 SDRAM foglalat
  • 1db AGP és 3db PCI foglalat
  • 10/100 Ethernet csatlakozó (VIA Rhine chipset)
  • IEEE1394/Firewire™ csatlakozási lehetőség az integrált VIA VT6306 chipnek köszönhetően
  • AC97 hangrendszer Sigmatel STAC 9766 codec-kel, hagyományos ki- és bemenetekkel, valamint SPDIF optikai kimenettel
  • 3db USB 1.1 csatlakozó, IRDA csatlakozó
  • 2db ATA100 szabványú IDE csatlakozó, PC-szabványú floppy meghajtó csatlakozó
  • soros, párhuzamos és gameport
  • PS/2 csatlakozók a billentyűzet és az egér számára
  • az alaplap kompatibilis a microATX szabvánnyal

Problémák a Pegasos I-gyel

Csak az első Pegasos alaplapok legyártása után derült ki, hogy a felhasznált Articia S chip sajnos nem felel meg a specifikációinak, így súlyos stabilitási és adatvesztési problémákat okozhat, valamint a teljesítménye is elmarad a várttól. Gerald Carda az Articia S hibáinak javítására tervezte az újabb Pegasos I alaplapokra került April1 és April2 chippeket, amelyek így - jelentős teljesítményvesztés árán - stabil működést tesznek lehetővé. A Pegasos I alaplapot így fejlesztői és bétateszter alaplapként árusították egészen 2003 közepéig. Kevesebb mint 1000 példány készült. Az alaplap megvásárlóinak kedvezményes cserelehetőséget biztosítottak Pegasos II-re.

Pegasos II

Pegasos II alaplap

2003 végén megjelent a Pegasos II alaplap, amely az első változat hibáinak kijavítása mellett jelentős teljesítménybeli növekedést is hozott, valamint néhány kuriózumnak számító extrával is felszerelték. Specifikációja a következő:

  • Motorola PowerPC "G4" 7447 processzor 1Ghz-en aktív hűtéssel, vagy IBM PowerPC "G3" 750CXe processzor 600Mhz-en passzív hűtéssel. Buszsebességük 133Mhz. A processzor cserélhető kártyán kapott helyet. Az alaplap kétprocesszoros kártyákat is képes fogadni.
  • Marvell MV64361 "Discovery II" northbridge
  • VIA 8231 southbridge
  • 2db PC266 DDR SDRAM foglalat
  • 1db AGP és 3db PCI foglalat
  • Gigabit Ethernet csatlakozó, (MV64361 chipset)
  • 10/100 Ethernet csatlakozó (VIA Rhine chipset)
  • IEEE1394/Firewire™ csatlakozási lehetőség az integrált VIA VT6306 chipnek köszönhetően
  • AC97 hangrendszer Sigmatel STAC 9766 codec-kel, hagyományos ki- és bemenetekkel, valamint SPDIF optikai kimenettel
  • 3db USB 1.1 csatlakozó, IRDA csatlakozó
  • 2db ATA100 szabványú IDE csatlakozó, PC-szabványú floppy meghajtó csatlakozó
  • soros, párhuzamos és gameport
  • PS/2 csatlakozók a billentyűzet és az egér számára
  • az alaplap kompatibilis a microATX szabvánnyal

Pegasos II revíziók

A Pegasos II alaplapok revíziói között jelentős különbségek nincsenek. Többnyire egy-egy az alaplapon található chip új revíziója, vagy megváltozott komponens (pl. RTC) miatt kerültek bevezetésre. Az operációs rendszerek szintjén valamennyi Pegasos II revízió 100%-ig kompatibilis. A legújabb firmware-ek viszont nem, vagy nem teljes mértékben támogatják a korábbi alaplapokat. Az első ismert revízió a 2B1, az utolsó a 2B5, a revíziók formátuma ennek megfelelően 2Bx, ahol X egy szám. A revízió szoftveresen nem lekérdezhető, viszont a CPU és a debug slot tövében (a hosszú ill. kis barna "furcsa" csatlakozó), az alaplap szélén a nyákba van maratva, onnan szabad szemmel is leolvasható.

A 2B5 revíziónak a gyártás leállítása után a bPlan kiadta a tervrajzait, amelyek letölthetők innen.

A Firmware

A Pegasos OpenFirmware implementációval rendelkezik, ami hasonló szerepet tölt be, mint PC-n a BIOS. A Firmware képes az OpenFirmware/PPC és BIOS/x86 szabványú bővítőkártyák inicializációjára is. Az utóbbiakat a beépített real-mode x86 emulátor segítségével. Ez a funkció igen hasonlít az Alphákban található ekvivalens megoldásra. A firmware Forth nyelven scriptelhető, képes kezelni a PC-s BIOS-ok MBR szabványú particióit használó merevlemezeket éppúgy, mint az AmigaOS RDB formátumát használó eszközöket. Közvetlenül olvassa az ISO9660, FAT, Amiga-FFS, Amiga-SFS (csak Pegasos II esetén), valamint Linux ext2 filerendszereket, képes bootolni CD-ROM-ról és TCP/IP alapú hálózatról is.

Jelentős, vagy problémás Firmware verziók

  • 0.1 beta - A Pegasos I alaplapok firmware-je, mint a neve is mutatja, beta. Végleges sosem készült, az ezekkel az alaplapokkal fellépő problémák miatt.
  • 1.0 - Az elsőgenerációs Pegasos II alaplapok firmware-je. Ismert hibája, hogy az NVRAM tartalma bizonyos esetekben olyan szinten megsérülhet, amely az alaplap használhatatlanságához vezet. Minden felhasználónak erősen javasolt az 1.1-re frissítés.
  • 1.1 (20040405) - A legutolsó, és egyben az egyetlen hivatalos update, amely elérhető Pegasos II-höz. A később gyártott alaplapokban gyárilag újabb verzió lehet, "downgradelni" erősen ellenjavalt.
  • 1.2 (20050602) - Hibás verzió, amely a memóriavezérlő lassúságát okozza. Ajánlott a frissítés, amennyiben lehetséges. Új verzió a bPlan-tól kérhető. (Ajánljuk, hogy a bPlan-nal való kapcsolatfelvétel előtt kérdezd meg, hogy biztosan szükséged van-e frissítésre ehhez a verzióhoz a fórumunkban.)
  • 1.2 (20051216) - A legutolsó ismert verzió, Pegasos II-höz, nem hivatalos frissítésként a bPlan több felhasználóhoz is eljutatta, akiknek problémái voltak a korábbi verziókkal (pl. az USB és a gigabit ethernet, vagy a memóriavezérlővel). Rev. 2B3 és újabb alaplapokhoz ajánlott. Frissítés után a korábbi revíziójú alaplapokkal (pl. 2B1) problémák léphetnek fel, így ezeken használata nem ajánlott. Szintén nem ajánlott a használata G3 processzorral rendelkező rendszereken.
  • 1.3 és újabb - Az Efika alaplapok Firmware-je.


Pegasos alapú konfigurációk

Open Desktop Workstation

Open Desktop Workstation

Az Open Desktop Workstation (ODW) a Genesi által forgalmazott komplett számítógép konfiguráció, mely a Pegasos II alaplapra építkezik és Linux operációs rendszerrel szállították.

Specifikációja a következő:

  • Pegasos II alaplap, Freescale PowerPC G4 1.0GHz processzorral
  • 512MB DDR RAM
  • 80GB ATA100 Hard Disk
  • Dual-Layer DVD±RW Drive
  • ATI Radeon 9250 graphics - DVI, VGA és S-Video kimenet
  • Kis helyigényű ház - Torony vagy Desktop elhelyezés (92x310x400mm)
  • USB 2.0 (High Speed) expansion

Home Media Center

Home Media Center

A Genesi otthonra szánt média és kommunikáció rendszere, Pegasos II alapokon. Teljesen alumínium, egyedi házba szerelve, mely jól mutat a meglévő Hi-Fi erősítő vagy a TV mellett.

Specifikációja a következő:

  • Pegasos II alaplap Freescale PowerPC 1.0GHz G4 processzorral
  • 500+ óra felvételi lehetőség TV-ből
  • Dual-Layer DVD±RW Drive
  • ATI Radeon graphics
  • 802.11g Wireless (54Mbit/s)
  • Bluetooth 2.0
  • THX minősítésű hang

A vele szállított szofter tulajdonságai:

  • Digitális Video Rögzítő
  • Két műsor párhuzamos rögzítése dual tunert használva
  • Automatikus reklám felismerés és kihagyás
  • Kép-a-Képben
  • DVD és video lejátszó
  • Audio CD, MP3, Ogg & FLAC formátumok másolása, tömörítése és kategorizálása
  • Digitális fotó slideshow
  • Időjárás jelentés modul
  • Streaming media (audio, video, TV & DVD)
  • Web böngészés, email és video konferencia


Futtatható operációs rendszerek

MorphOS

A Pegasos elsődleges operációs rendszere a MorphOS. A zárt forrású rendszert eredetileg a PowerPC kártyás Amiga számítógépekhez (APUS) kezdték el fejleszteni. Fő fejlesztője Ralph Schmidt. A rendszer belső felépítése igen hasonlít az AmigaOS-re, sőt rendelkezik egy teljesen AmigaOS-kompatibilis API-felülettel, amelyet A/Boxnak hívnak. A létező Amigás binárisok futtatása is megoldott a beépített dinamikus-újrafordítást használó M68K emulátor segítségével. Természetesen azok a programok, amelyek a kezdetlegesség vagy a sebesség miatt közvetlenül nyúlnának az Amiga hardveréhez, nem működnek. A MorphOS készítői együttműködnek a nyílt forrású AmigaOS-klón, az AROS fejlesztőivel. Az AROS forráskódjának egy részét felhasználják a MorphOS fejlesztéséhez, majd a MorphOS-csapat által a kódbázis közös részén végzett fejlesztések visszakerülnek az AROS forráskódjába is.

Mivel a Pegasos felhasználók legnagyobb része jelenleg a volt Amiga felhasználók közül kerül ki, így ezt használják a gépen a legtöbben.

AmigaOS4

2009 elején a Hyperion Entertainment bejelentette, hogy az ACube-bal közösen megjelenteti az AmigaOS4-et Pegasos II-re, amely azóta már meg is jelent, és jelenleg is kapható.

Linux

Remekül futtatható a Linux PowerPC-s változata. A Debian, a Crux, a Yellow Dog, Fedora, SuSE és a Gentoo Linux beépítve tartalmazza a Pegasos támogatást. Ezen kívül gyakorlatilag bármilyen PowerPC-s disztribúció használható, amennyiben Pegasost támogató kernelt fordítunk hozzá. A Linux valamennyi az alaplapon található eszközt támogatja, viszont az alaplapon található AGP-slot és a DRI egyelőre csak ún. PCIGART módban használható azokkal a driverekkel és kártyákkal, amelyek ezt támogatják (pl. ATI Radeon).

Köszönhetően annak, hogy korábban az Apple Macintosh is PowerPC processzorra épült, lassú CPU emuláció nélkül, a MacOnLinux virtuális-gép szoftverrel futtathatjuk a Mac OS különböző verzióit Linux alatt. A teljesítménye így nem sokkal marad el egy hagyományos Macintoshtól, a legfontosabb Mac szoftverek remekül használhatóak. Létezik egy MOLK nevű lecsupaszított Linux disztribúció is, ami a pár másodperces boot-olás után egyből a MacOnLinux-ot indítja el, így szinte natív operációs rendszerként használhatjuk a Mac OS-t is.

BSD

Az OpenBSD az első operációs rendszerek között volt, amelyek támogatták a Pegasos platformot. Sajnos azonban a Genesi és az OpenBSD fejlesztők kapcsolata megromlott, így a jelenlegi tervek szerint az OpenBSD következő verziójából eltávolítják a Pegasos támogatást. Más BSD rendszerek egyelőre nem támogatják a Pegasost.

Más rendszerek

A Genesi szeretné, ha minél több operációs rendszer elérhető lenne Pegasoson. Ennek megfelelően nagyon sok operációs rendszert fejlesztő csapat kapott Pegasos gépeket. A jelenleg készülő rendszerek között a különféle BSD variánsokat éppúgy megtaláljuk mint a QNX-et, vagy az OpenBeOS-t.


Jelentősége

A Pegasos nagy áttörést jelentett az amigás világban, hiszen az első olyan önállóan működő Amiga-gyökerű platform volt, amely teljesen szakított az M68K CPU architektúrával, és szakított az évek óta lassan haladó hivatalos AmigaOS fejlesztési vonallal is, teljes értékű alternatívát kínálva a felhasználók számára. A gép nagy jelentőségű a PowerPC platformok között is, hiszen a legjobb ár/teljesítményű alternatív rendszerek között van, ráadásul olcsó és könnyen beszerezhető kártyákkal bővíthető. Nagy jelentősége lehet egyes nagy cégek stratégiájában is, ilyen pl. az IBM, hiszen olcsó desktop kategóriájú gépként a Pegasos lehet az összekötő kapocs az IBM Linuxos stratégiája és az IBM PowerPC processzorcsalád között. Ezt a vonalat igyekszik meglovagolni a Genesi is az Open Desktop Workstation elnevezésű Pegasos-változattal, amelyet Linuxszal előtelepítve szállítanak több nagy megrendelőnek, köztük az IBM-nek és a Motorolának is.


A Pegasos jelene és jövője

A Pegasos I és II 2006 végén elérte életciklusának végét, így gyártása befejeződott. Jelenleg már csak használtan kapható. A Genesi az Efika alaplapot és az azon alapuló OpenClient-et forgalmazza, illetve meghirdette a Pegasos következő generációjának szánt Pegasos 8641D fejlesztői programot. A Pegasos 8641D egy MicroATX méretű, Freescale MPC8641D 2.0 Dual Core Power arhitektúrájú processzoron alapuló platform lesz, mely két e600 processzor magot fog tartalmazni, mindegyik AltiVec vector számítási egységgel, 1MB L2 cache-el. Ezen kívül PCI-Express periféria eléréssel, DDR2 memória vezérlővel és két Gigabit Ethernet porttal. A Pegasos 8641D elkészültének időpontjáról jelenleg nincs információ. Specifikációk bővebben a Power Developer weboldalon.


Külső hivatkozások

Személyes eszközök